Évek óta nem hallottam Tony felől. Nem is emlékszem már, hogy mikor szakítottunk. Kate-el már nem beszélünk róla. Élem az életemet, nem foglalkozom vele. Az emberek jönnek-mennek, én pedig tanulok tőlük.
Dolgozom, mint mindenki és jó fizetésem van. Anyám, Martha halála után eladtam a lakását és az enyémet is. A fővárostól pár kilométerre, egy kisvárosban vettem egy kertes házat. Mindig ez volt az álmom: egy kicsi ház, kicsi kerttel, a kicsi álmaimhoz. Sosem kellett nekem a kacsaláb a palotákra, meg a sok milliós autó.
Így pont jó.
A meló mellett elmolyolok a kertben, vagy kiülök a teraszra egy pohár borral, meg egy hamutartóval. Most is itt ülök, a hintaágyon, amit nem engedtem Martha-nak kidobni. Jupiter, az örökbe fogadott cicám itt szunyókál mellettem a hintaágyon.
Mosolyogva hintázok az ágyon, a pohárból kortyolgatom a boromat miközben azon mélázok, hogy milyen jól döntöttem, mikor megvettem ezt a házat. Szerettem a régi lakásomat, de a társasház nem a legjobb állapotban volt, és a közös költséget minden évben másra szórták el, nem arra, amire kellett volna. Meguntam, hogy az idős embereket folyton megvezették, és minden hülyeséget megszavaztak a közgyűléseken.
A telefonom csörgésére kapom fel a fejem. Kathlin hív, az egykori szomszédom. Ő volt az egyetlen, akivel jóban voltam a lakók közül.
- Helló Kathlin. Rég hallottam rólad. - Öt hónapja költöztem el, azóta nem beszéltünk.
- Szia. Na milyen az új kéró? Mikor lesz kerti-party? - Kathlin sajátos stílusától mindig nevetnem kell.
- Nagyon klassz, imádom.
- Nem is hiányzik a jó kis betonház, a csatornaszaggal, meg a kiabálásokkal?
- Neeem. - nevetek -Tök jó itt minden. Dolgozom, elmolyolok a kertben, mindig van mit csinálni.
- Jöhetnél ide is kapirgálni. Az öregasszony meghalt egy hónapja. Azóta senki nem gondozza a kertet. - Az öregasszony Elizabeth volt. Tanárként ment nyugdíjba, de soha nem volt senkije. Se gyerek, se unoka, de még egy macskája sem volt. Senki nem szerette a házban, mert mindig úgy viselkedett, mintha az övé lenne az egész ház, beleütötte az orrát mindenbe. Kathlin kifejezetten utálta.
- Na még csak az kéne! De nem is tudtam, hogy meghalt Elizabeth.
- Nem tudom mi történt, egyszer jöttem haza, akkor itt voltak a rendőrök, meg a mentők. Állítólag úgy törték fel a lakást, hogy bejussanak hozzá.
- Hát... nyugodjon békében.
- Hát ja. Bár nekem nem fog hiányozni. Viszont képzeld, történt valami fura.
- Na! Mesélj.
- Tegnap előtt jöttem haza melóból, és mikor ideértem a ház elé, akkor láttam, hogy egy alak áll a kaputelefon előtt és nézi a neveket. Akkor még nem is ismertem meg. Aztán ahogy a kapuhoz mentem, kérdem tőle, hogy miben segíthetek, keres-e valakit. Akkor fordult meg. Tony volt az. Téged keresett. Mondtam neki, hogy hónapokkal ezelőtt elköltöztél. Kérdezte, hogy nem tudom-e, hogy hova, de mondtam neki, hogy sajnos nem. Megköszönte, felült a motorjára és elment. Ti már nem beszéltek?
- Nem. Évek óta nem hallottam felőle. Nem foglalkozom vele. Kate csak annyit mesélt róla valamikor tavaly, hogy leszokott a drogokról, elvégzett valami főiskolát Németországban és most azt csinálja, amit ott tanult. Nem tudok róla többet. Mondom, nem foglalkozom vele.
- Jó, csak gondoltam szólok, hogy tudjál róla.
- Oké, köszi, hogy szóltál. Majd ha akar, megkeres.
- Na rohanok vacsorát főzni, majd még dumáljunk.
- Mindenképpen. Meg egyszer el is jöhetnél valamelyik hétvégén. Rendezhetnénk egy csajos kerti-party-t.
- Uhh... az tök jó lenne.
- Oké, akkor majd megbeszéljük, mikor legyen.
- Oké, na cső. Rohanok.
- Szia.
Most ez meglepett. Vajon mit akar Tony? Ennyi idő után... Végül is mindegy, majd megkeres, ha akar.

Órákkal később, valamikor éjjel, mikor már régen aludtam az ágyamban, az éjjeli szekrényen lévő telefonom kijelzője felvillant, hogy egy üzenet érkezett. Tony írt, de mivel nem vagyunk ismerősök a közösségi médiában, így az üzenete az engedélykérések közé ment, amit automatikusan töröl a telefonom...